#építő250 – a következő negyedéves támogatás pályázati információi

Elsődleges fülek

Már lehet pályázni a #építő 250 ösztöndíj következő két havi támogatására!

Hamarosan véget ér az ösztöndíjprogramjának az első támogatott negyedéve. A #építő250 célja az, hogy folyamatos tanulásra ösztönözzön, elősegítse a hallgatók tudományos életben való részvételét, és felkészítsen a felsőbb évfolyamokban elérhető más támogatások megpályázására. További információk magáról az ösztöndíjról ITT elérhetők.

 

A #építő250 kidolgozói negyedéves támogatási rendszert fejlesztettek ki, amelyben nemcsak a vizsgaidőszakban elért eredmények, hanem a mintatanterv szerinti haladás és a bizonyos mérföldkőnek számító zh-k is szükségesek a folyamatos támogatás eléréséhez. Erről részletes információkat a 10/2018 sz. Dékáni Utasításban találtok.

Az ösztöndíjprogram első negyedévének tapasztalatai alapján a rendszer jól működik, és az eddigi információink alapján motiváló is, mivel a programban jelenleg résztvevő hallgatók jelentős része teljesítette a feltételeket a következő féléves támogatáshoz. A pályázati előszűrések alapján örömmel látjuk, hogy a félévközi teljesítményértékelések alapján olyan hallgatók is részesülhetnek az ösztöndíjból, akik a korábbi időszakban nem kaptak támogatást!

 

Az előszűrés alapján azok a hallgatók pályázhatnak sikeresen a következő negyedévi ösztöndíjra, akiknek súlyozott átlageredménye eléri a következő értékeket:

1. mintatantervi félév: 70%,

3. mintatantervi félév: 70%,

5. mintatantervi félév: 80%.

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. november 30.

 

A pályázatokat a pályázati űrlap kitöltésével, írásban lehet benyújtani az ÉMK Dékáni Hivatalában. Az előszűrés alapján esélyes hallgatókat egyénileg is értesítjük arról, hogy érdemes beadni a pályázatot.

 

A pályázatok kiértékelését követően a támogatói döntéseket 2018. december 31-ig hozzuk meg.

 

Az ösztöndíjak kifizetése egy összegben, a 2019. februári ösztöndíjakkal együtt történik.