GeoForAll labor az Általános- és Felsőgeodézia Tanszéken

Primary tabs

Szabad felhasználású szoftverek segítségével a térinformatikai technológia bárki számára elérhetővé válik.

A GeoForAll ötletét az ICA (Nemzetközi Térképészeti Társaság) és az OSGeo (Nyílt Forráskódú Térinformatika Alapítvány) indította el 2011 őszén. A kezdeményezéshez 2014-ben az ISPRS (Nemzetközi Fotogrammetriai és Távérzékelési Társaság) is csatlakozott. A partnerek az együttműködési szerződésben elsődleges feladatként nyílt forráskódú szoftverekre épülő számítógép laborok és kutató központok nemzetközi hálózatának a kialakítását fogalmazták meg.

A szerveződés elsősorban a fejlődő országokat célozta meg, azonban a nyílt forráskódú térinformatikai laborok többsége a fejlett országok felsőoktatási intézményeiben jött létre. A hálózat napjainkra 90 tagot számlál. Magyarországon az Óbudai Egyetem Albarégia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézete (Székesfehérvár) után idén augusztusban a BME ÉMK Általános- és Felsőgeodézia Tanszéke is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A kialakított laborhoz kapcsolódó kutatási tevékenység első eredménye, hogy a tanszék munkatársai létrehozták és a nyilvánossá tették a Magyarországon használt EOV és az európai referencia rendszer (ETRS89) közötti centiméteres megbízhatóságú átszámítást, amelynek nagy előnye, hogy a megoldás egyszerűen beépíthető a nyílt forráskódú programokba. Egy másik projekt keretében pedig az átszámítások akár tömeges elvégzéséhez alakítottak ki egy internetes szolgáltatást (http://www.agt.bme.hu/on_line/etrs2eov/).

A laborok elhelyezkedése a világban
 

A tanszéken folyamatban van egy nyílt forráskódú fejlesztési projekt is, amelyet robot mérőállomások és egyéb szenzorok vezérlésére, valamint a mérési eredmények internetes térkép alapú publikálására hoztak létre (http://www.agt.bme.hu/ulyxes).

A tanszék munkatársai szívesen látják a vállalkozó szellemű diákokat a projekt fejlesztésében (2011 óta két BSc és egy MSc diplomaterv, valamint egy TDK dolgozat készült ebben a témában), valamint folyamatosan rendeznek tanfolyamokat is (http://www.agt.bme.hu/gis/osgeolab), amelyekre a Műegyetemen kívülről is várják az érdeklődők jelentkezését.

A GeoForAll nemzetközi laborhálózat tagjai közötti a szakmai, kutatói együttműködés, nemzetközi kapcsolatok kiépítése is a célok között szerepel, ezért a nyílt forráskódú térinformatikai szoftverek világ- (FOSS4G) és európai (FOSS4G-Europe) konferenciái mellett számos helyi konferenciát is szerveznek. A törekvéshez kapcsolódva az Általános- és Felsőgeodézia Tanszék 2014. november 21-én immár harmadik alkalommal rendezi meg a FOSS4G-HU (kiejtve Foszforgézú) munkaértekezletét (További részletek: http://foss4g.hu), amelyen minden érdeklődőt szívesen látnak! A diákok részvétele ingyenes.

Közép-európai GeoForAll központok

Az Általános- és Felsőgeodézia Tanszék munkatársai részéről mindig komoly érdeklődés volt az informatikai megoldások, ezen belül a térinformatikai, geoinformatikai feladatok iránt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a térinformatika szakmérnöki képzés több mint 20 éves múlttal rendelkezik.

A tanszék szakemberei, akik a programozástól sem rettentettek vissza, hamar felismerték, hogy számukra a szabad szoftver megoldások a legmegfelelőbbek (Linux, PostgreSQL, stb.). Innen már egyenes út vezetett a nyílt forráskódú térinformatikai szoftverekhez, amelyeket elsősorban a posztgraduális képzésben alkalmaznak, bár van olyan PhD tárgy is, amely ezeknek a szoftvereknek a (tovább)fejlesztésébe vezeti be a diákokat.

A nyílt forráskódú szoftverek használata mellett nem az ingyenesség a legfontosabb érv, hanem a nyitottság és a szabadság. A felhasználó mindent megismerhet, meggyőződhet a beépített algoritmusok helyességéről. Segítségükkel megszűnik a függőség a szoftverfejlesztő, forgalmazó cégtől. Nincsenek fekete dobozok, így a felhasználó kompromisszumok nélkül a saját céljaihoz igazíthatja, továbbfejlesztheti őket. A nyílt forráskódú szoftverek alkalmazása a kutatók számára is rengeteg előnnyel jár, hiszen a programok forráskódjának tanulmányozásával tanulhatnak belőle, valamint saját kutatási eredményeiket is könnyen beépíthetik és kísérletezhetnek velük.

A nyílt forráskódú szoftverek fejlesztői szívesen veszik bárki hozzájárulását a projektjükhöz. Ez nem csak programozást jelent, hiszen nagy hiány van dokumentáció készítőkben, tesztelőkben és fordítókban. A tanszék munkatársai például 2008 óta készítik a QGIS program magyar nyelvű felhasználói felületét, amely nagyban hozzájárulhat a program magyarországi elterjedéséhez. A QGIS programmal az építőmérnök hallgatók a Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék, valamint az Általános- és Felsőgeodézia Tanszék tantárgyainak keretében találkoznak, használatáról az Általános és Felsőgeodézia Tanszék 2013/2014 második félévében 20 órás tanfolyamot is tartott a Zielinszki Szilárd szakkollégiumban.

- Dr.  Siki Zoltán -