2019. July 16.
Dr. Popper György, a Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék nyugalmazott egyetemi magántanára 2019. július 4-én, életének 82. évében elhunyt.
Szűk baráti-rokoni körben helyezték végső nyugalomra 2019. július 7-én.
Emlékét szeretettel őrizzük!
Dr. Popper György 1937. december 29-én született Lőcsén. Szüleivel Iglón éltek. 1942-ben a zsidóüldözések elől Magyarországra akartak szökni, de elfogták és a szepesszombati gyűjtőtáborba internálták őket. Innen kiszabadult és egy kis faluban, Pavcina Lehotán évekig bújtatták édesanyjával együtt. A háború után rögtön harmadik osztályban kezdte az iskolát. Gimnazista korában megnyerte a szlovák matematikai olimpiát. 1961-ben a Pozsonyi Pedagógiai Egyetemen lett okleveles matematika és fizika tanár lett. Végzés után két évig a Zsolnai Közlekedési Egyetem építőmérnöki karának matematika tanszékén volt egyetemi tanársegéd.
1964-ben áttelepült Magyarországra, a Nehézipari Minisztérium számítóközpontjában programozó matematikus lett, és 1970-ig ott dolgozott. 1969-ben megszerezte az egyetemi doktori címet a BME-n. 1970 és 1972 között a VIDEOTON Fejlesztési Intézet számítóközpontjának vezetője volt. 1972-ben Szabó János áthívta tudományos munkatársnak az MTA Műszaki Mechanikai Tanszéki Kutatócsoportjának abba a részébe, mely a BME Építőmérnöki Karának Mechanika Tanszékén működött. Ebben az időszakban robbanásszerűen nőtt a számítógépek használatának a lehetősége, és ez erőteljesen megváltoztatta a tartószerkezetek elmozdulásainak és feszültségeinek számítási módjait. Új lehetőségek nyíltak a szerkezetek stabilitásvizsgálatában, nemlineáris problémák megoldására. Ezért nemcsak a hallgatóknak, hanem a tanszék dolgozóinak és a régebben végzett mérnököknek is szükségük lett a numerikus módszerek és a funkcionálanalízis mélyebb megismerésére. Popper György előadásokat tartott a graduális képzésben, a Mérnöki Továbbképző Intézetben, az akkor induló mérnökmatematikusi szakmérnökképzésben, a doktori képzésben. Ezekből az egyre fejlődő anyagokból két könyvet (A végeselem-módszer matematikai alapjai, Numerikus módszerek mérnököknek) és számtalan jegyzetet írt, melyek közül több megjelent magyarul és angolul is. A számítógép-algebrai rendszerek (Maple, Mathematica) elterjedése után teljesen átdolgozta mindkét tárgyát, hiszen ezek a rendszerek beépített függvényként már tartalmazzák a legfontosabb korszerű numerikus módszereket. A doktoranduszok zöme felvette a tárgyait, a diákok többször is az év oktatójának választották, pedig szigorúan számon kérte a vizsgán a leadott anyagot. Nem adott rossz jegyeket, hanem új vizsgaalkalmat biztosított a nem eléggé felkészülteknek.
Az oktatás mellett magasszintű kutatómunkát is végzett. Hatékony numerikus módszert dolgozott ki m-edfokú lambda-mátrix sajátérték-feladatának megoldására, valamint olyan sajátérték-problémák megoldására, melyeknél a sajátérték-paraméter a peremfeltételekben szerepel. Deriváltmentes eljárást dolgozott ki túlhatározott egyenletrendszerek súlyozott legkisebb négyzetes megoldására. Ezt felhasználták a biomechanikában, szerszámgép betonágyának vizsgálatára, talaj-cölöp kölcsönhatási paramétereinek meghatározására, ponyvaszerkezetek tervezési paramétereinek becslésére. Az eredményekből cikkek és disszertációk készültek, így 1977-ben megszerezte a műszaki tudomány kandidátusa, majd 1989-ben a műszaki tudomány doktora címet. 1995-ben habilitált. Az oktatási munkáját is elismerték azzal, hogy 1984-ben a címzetes egyetemi docens, 1990-ben a címzetes egyetemi tanár, majd 1996-ban az egyetemi magántanár címet is megkapta. Természetesen ezek alapján a ranglétrán is egyre feljebb lépett. 1979 és 89 között tudományos főmunkatárs, majd 1989 után tudományos tanácsadó lett. És ez maradt nyugdíjazásáig akkor is, amikor az Akadémia átszervezte a támogatott kutatóhelyek rendszerét, és ő az MTA-BME Numerikus Mechanikai Kutatócsoportba került.
Tette mindezeket úgy, hogy egy antibiotikum-károsodás következtében viszonylag fiatalon súlyos halláskárosodott lett, de egyre fokozódó, majd teljessé váló siketsége ellenére, még negyven évig folyamatosan új matematikai eljárásokat tanult és tanított a Műegyetemen. Persze mindig azt vallotta, hogy ő a legszerencsésebb ember a világon, mert soha sem dolgozni járt be a Műegyetemre, hanem a hobbijával foglalkozni.
A matematika mellett másik nagy szenvedélye a család volt. Majd’ 47 évig legendásan harmonikus, csodálatos házasságban élt Andival, kárpótolva a kora gyerekkor összes viszontagságát. Móni lányát imádta, nagyon büszke volt a sikereire, orvosi diplomájára, PhD-jére, ahogy nagyapja és anyja nyomán szemész szakorvos lett. Orvos veje, Lajos – részben az ő hatására – a BME-n elvégezte az orvosbiológiai mérnök szakot is.
Néhány éve ugyan abbahagyta a tanítást, de volt tanítványai, Kovács Flórián és Németh Róbert az ő jegyzeteit használva tanítják a numerikus módszereket és a funkcionálanalízist a doktoranduszoknak, így munkája a halála után is tovább él.