ÚJ MESTERSZAK AZ ÉPÍTŐMÉRNÖKI KARON

Primary tabs

ÚJ MESTERSZAK AZ ÉPÍTŐMÉRNÖKI KARON
 
Dr. Baráti Ilona, dékáni tanácsadó
 
BEVEZETŐ GONDOLATOK
 
A Műegyetem és az Építőmérnöki Kar története szorosan összefonódott. 
 
1782-ben II. József rendeletben mondta ki, hogy a mérnöki állások betöltéséhez egyetemi tanulmányok szükségesek. Az oktatáshoz szükséges intézményi háttér az 1782-ben alapított Institutum Geometrico-Hydrotechnicum volt. Az oktatás tudományterületeit és témaköreit tekintve megállapítható, hogy ekkor építőmérnöki fakultás alakult.  Ez a szakmai irány egyértelműen kitűnik az egyetemi oktatás szükségességének indoklásából is: "Mivel általában szerfölött szükség van elsősorban Magyarországon és csatolt tartományaiban földmérő, vízépitő és mechanikai tudományokra, ahol az előző századok annyi háborúja és viszontagságai következtében a birtokviszonyok igen zavarosak, ahol igen nagy tájak víz alatt és mocsarakban hevernek, ahol a malomgátak legtöbb helyen igen rosszul vannak szerkesztve, a közutak nagyobbrészt elhanyagoltak, nyilvánvalóan szükség mutatkozik ezen tudományok művelésére.”1
 
Mindebből következtethető tehát, hogy a Műegyetem és az Építőmérnöki Kar alapítása, indítása egy időponthoz köthető.
 
2021-ben a jubileumi 240. tanévet kezdtük. Ennek a tanévnek több eseménye fog a nagyszerű kezdetre utalni, és sokféleképpen emlékezünk majd meg a közel két és fél évszázad alatt végzett építőmérnökökről, elődeinkről. Az ünneplés mellett, vagy annak részeként az idei tanév egyik jelentős eseménye egy hiánypótló mesterképzési szak, az Építményinformatikai mérnök mesterképzési szak első ízben történő meghirdetése lesz. 
 
 
VÁLASZ A SZAKMA KIHÍVÁSAIRA: ÚJ SZAK LÉTESÍTÉSE 
 
Az Építőmérnöki Kar a kétlépcsős képzés indulásakor, a 2000-es évek közepén, az érvényes Képzési és Kimeneti Követelmények alapján egy alapképzési szak és 3 mesterképzési szak képzési tervét állította össze, és ezeknek az alapdokumentumoknak megfelelően folytatta az oktatást. Az ország építőmérnökeinek fele (egyes években több, mint fele) a Karon végzett, és az utóbbi években a külföldről érkező hallgatók létszáma is jelentős volt. Az említett képzések az építőipar különböző szakterületének műveléséhez szükséges kompetenciákat sikeresen tudták fejleszteni, ezért a képzési tervek, tananyagtartalmak, oktatási módszerek   csak kisebb módosításokon estek át, pl. bizonyos IT készségek fejlesztésének érdekében, vagy specializációk összevonása miatt, illetve újak indításakor. Így lettek hangsúlyosabbak az információ-technológiai megoldások a 2015-ös BSc és 2017-es MSc tantervek fejlesztésekor és így került az alapképzési specializációk közé 2020-ban az Építmény-információs modellezés és menedzsment specializáció.
 
Az utóbbi évek építőipari digitalizációjának folyamatos, ütemes és egyre nagyobb méretű előretörése azonban új kihívást jelentett, és az is látható volt, hogy nem lehet már a meglévő szakok tantervét új, és meglehetősen bőséges informatikai képzéssel kiegészíteni, bővítgetni. Az országban viszont nem volt olyan mesterképzés, amely ennek a tudástartalomnak a közvetítését tűzte volna a zászlajára, és nem volt olyan képzés, amely az építőipar, az építmények tervezése és kivitelezése, valamint az informatika ennyire szoros kapcsolatára fókuszálna.
 
Megszületett a döntés: új mesterszakra van szükség. A képzéshez szakmai szervezetektől, iparági képviselőktől, kutatóktól, felsőoktatási szakemberektől kértünk és kaptunk véleményeket, együttműködési, támogatási ígéretet. Ugyanezek a szereplők határozott igényeket fogalmaztak meg, melyeket részben felsőoktatási képzésnek kell kielégítenie. Az Építőmérnöki Kar meghatározta az új képzés célját, kimenetét, definiálta az új képzés által megszerezhető kompetenciákat, és a létesítéshez szükséges dokumentumok beszerzését követően megküldte a Magyar Akkreditációs Bizottságnak a szaklétesítési beadványt szakértői véleményezés céljából. A szaklétesítési engedélyt 2020-ban kapta meg a Kar, ezzel a szakindítási folyamat előkészítése megkezdődhetett. 
 
 
A SZAKLÉTESÍTÉSI ENGEDÉLY SZÜKSÉGES, DE NEM ELÉGSÉGES FELTÉTEL 
 
A szaklétesítési engedély egy olyan dokumentum, melynek alapján a felsőoktatási intézmények felkészülhetnek a szakindításra, amely indítást természetesen szintén egy engedélyezési eljárás előz meg. 
A mesterszak tantárgyi csoportjainak, tananyagtartalmának és az oktatási módszerek előzetes meghatározásához nagy segítséget nyújtottak a gyűjtött tapasztalatok a már beindított BIM specializáción az alapképzési szakon, és a BIM szakmérnökképzésen.
 
A Kar egy évig dolgozott az építményinformatikai mérnök mesterszak szakindítási kérelmének összeállításán, tekintettel arra, hogy rendkívül komplex képzésről van szó. Az induló szak 3 szemeszteres, 90 kredites, nappali képzés, jellemzően tömbösített kontaktórákkal, sok konzultációval és ipari partnereknél végezhető gyakorlatokkal. A képzés nyelve tervezetten angol, de a jelentkezők függvényében a magyar nyelvű képzés indítása is lehetséges. 
 
A képzés a bemenetet tekintve különlegesnek nevezhető, hiszen igen széles körből fogadunk BSc-diplomával rendelkező fiatal szakembereket, majd többféle tanulási utat biztosítva juttatjuk el a hallgatókat a mesterszintű diplomáig. A mesterszak felelőse Dr. Dunai László akadémikus, aki negyvennél több fő állású egyetemi oktatót irányít majd a három féléves képzés során. Az egyetemi oktatók szakmai tudása igen magas szintű, ezt jelzi az is, hogy az oktatók mindegyike rendelkezik PhD vagy DLA fokozattal, közülük ketten akadémikusok, ketten akadémiai doktorok, beosztásukat tekintve pedig hat egyetemi tanár és 26 egyetemi docens van az oktatói csapatban.
A szakindítási beadvány az oktatás kiváló akadémiai, személyi, szervezeti, és infrastrukturális hátterét is bemutatta. A kérelem elbírálása 2021 nyarán megtörtént, a MAB a szakindítást egyhangú döntéssel támogatta. 
 
 
SZAKINDÍTÁSI ELŐKÉSZÜLETEK
 
A tantárgycsoportok összetételének pontosítása, tananyagtartalmak rendezése, órarendi és egyéni tanulmányi cselekmények helyének rögzítése, és az ipari partnerekkel történő együttműködés részletes kidolgozása megkezdődött. 
A Kar képzési portfoliójában már szerepel az Építményinformatikai mérnök mesterszak leírása és tanterve, az elkövetkező év feladata a végleges tananyagtartalom kidolgozása, segédanyagok létrehozása, ezeket folyamatosan tesszük közzé a honlapon és az oktatási keretrendszerben. 
Ebben a 240. jubileumi tanévben tehát egy országosan is új, innovatív képzést hirdethet meg Karunk. Hallgatói fórumokat szervezünk magyar és angol nyelven, online és jelenléti formában, hogy minél több érdeklődőhöz eljusson a hír: 2022. szeptemberében indul a képzés! Olyan képzésre, olyan megszerezhető szaktudásra, olyan végzettségre tehetünk ígéretet, mely az építőipar sok szegmensében hasznosítható majd.